2
Sárközi László
Barátaimnak
  2048 őszén, egy borongós reggelen Sir Edward Kneebone a közismert és tisztelt történész leült az íróasztalához és némi tétovázás után leírta a készülő értekezésének bevezető mondatát:
"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Magyarország..."                          Hosszasan bámúlt a plafonra, aztán lemondóan legyintett,
        - Kit érdekel?
      Fogta a jó öreg görbebotját, füttyentett a kutyájának és elment sétálni.
                                                                                              K.I.
A csepergő esőt hallgatom,
ki kellett végre nyitni ablakom,
nem messze innen vonat dübörög el.

Kocsiszínbe csúszik a villamos,
sikít a sínen, olyan bánatos,
pedig holnapra készülnie kell.

Megrázva riadok- valami fáj,
párkányomon átázott madár,
macskák lapulnak a pince mélyén.

Meleg szél lepi homlokomat,
falaimon árnyak alusznak,
pici lepkét vonzz a lámpafény.

Tudom, bűnös ember vagyok,
épp ezért lesz, hogy Rádhagyok,
minden jót régi magamból.

Már nem bánt a táj, hát nyugton vallhatom,
- ostobaság lenne tagadnom -
félek, az Élet rajtam megtorol.

Késve ébredek, mit tettem,
magammal, hogyha verekedtem,
másokat ért az ütés.

A szégyen fellök, nagyot esek,
szerettem volna, de nem lehet.
Belémszorult végképp az üvöltés.

Keveset eszem és alig mozgok,
hírektől bolydul föl lelkem, gyomrom,
omladozik elefántcsont tornyom,
a napi néhány teendőm is fáraszt,
bokornyi gondjaim toldom-foldom.

Késő már nekem bármilyen barát,
bár az ember csak keveset talál,
régen nem álmodom olyan hazát,
ahol nem csak értenek - elfogadnak
s nem televízió, könyv a tanár.

Lehetnék bár szemellenzős-vidám,
de szájon lakatot, lelken igát
látok, mert homlokomra írják hibám:
Magyarországon sose leszek több, csak
okok nélkül szaporodó cigány.

Arctalan ajkak, démoni szavak,
értelmetlen bármiféle harag,
árnyékharcolnom nem lenne szabad,
vesztek, ha megteszem, akkor is, ha nem,
küzdjek velük? Vagy tagadjam magam?

A depresszióm látja a valót:
kikötve ring s csöndben merül hajóm,
hídján rég a kormányon lóg zakóm,
fárasztó tudat, mit kívánna az út,
feszes vitorlákkal legyek kalóz.

Bezárkózom, hogy senki ne bántson,
hogy a sebem valahogy se látsszon,
a semmit is úgy teszem - ne ártson,
naphosszat csak a számítógép előtt
ülök és játszom. Bizony, csak játszom...
- aztán  megjött a levél. A tekintetes hivatal részletesen tájékoztatott a teendőimről, az ügyem gyors és kedvező elintézését illetően. (öt-hat hónapon belül várhatok választ). Az első olvasásra igen méltányosnak találtam az alulírott feltételeit, aki tulajdonkeppen nem is volt "alulírott"., a neve ugyan ott szerepelt, meg a tisztsége is, de az igazi alulírott, úgy igazából tollal, kék tintával valamiféle titkárnő lehetett, "helyett" előnévvel. Ilyen kicsinységre ugye nem adunk, nem kívánhatom, hogy Ő írja alá s.k. minden komoly vagy komolytalan érdeklődőnek szóló levelet. Szóval, miután a már megszokott gondolkodási időm lejárt, újra elővettem az írást, hogy a szükséges iratok beszerzését elkezdjem. A lista ezzel kezdődött:
1./ Részletes önéletrajz.
Ez ugye viszonylag egyszerű. Egy inspirált órában le kell ülni és megírni. Már ahogy azt el tetszik képzelni...
                                                                            tovább>>>
Kaskötő István
Az életrajz. (1978)
Pethő N. Gábor
Külvárosi csendélet
visszavonhatatlan eskük szövegét írja
kontár isten közömbös az idő már
csak bennünk képes hinni a szerelem
mert nem feledjük a gyümölcsöskertet
ahol irányt változtat az ősz és tűzrózsák
és tettek között ciripel az este a délről
érkező főnszél betűket forraszt szóba
az égbolt óriási tintatócsa homorú kék-
ségében sötétség mozdul az esély röpke
ünnepségén felhőkből szentély épül ahol
imádkozhatunk ne váljanak ma emlékké
a holnapok ígéretei

Pethes Mária
Szentéj
Ketykó István
Mondtad tegnap, hogy rossz gyermeked voltam
„ Irgalom, édesanyám,, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!”
                                                         ( József Attila )

anyám tudom én jól ha nem is mondod rossz gyermeked  voltam
próbáltam megjavulni nem inni szeretni gyermekeim ölelni hitvesem
de jaj  a szeretet sem mentett meg az árnyaktól
az  ölelés csókok csak sebet ejtettek szívemen
nem érdemeltem meg talán mindent
anyám  csak tőled kaptam szeretetet
mégis már harminchat éve  „gyűlöllek”
mert nincs mentség tettedre elhagytál oly könnyedén
mint a lehulló levelek a kiszáradt fát sajnálom de meg kell tudnod
már harminchat éve „gyűlöllek”
mert tudom én jól ha nem is mondod rossz gyermeked  voltam
bocsáss meg mindezért szeress ölelj mint gyermekkoromban
mert az én „gyűlöletem”  is  SZERETET szépség köszönet
lassan múlik a tél  ceruzáim hegyezem egyre és csak most döbbenek rá
újra és újra hiányzol tudod itt e földön a hiányt nem tudom értelmezni
majd OTT  veled együtt abban  az ORSZÁGBAN  megbeszéljük ezt a versem is
kérlek hogy addig is szeress anyám szeress mint én szeretlek téged
sokszor mámorosan  ám tisztán józanul
indulok anyám mert mennem kell hívnak kóbor árnyak tudod félek tőlük
mert nincs bennük fény irgalom megértés szeretet ám  mégis megyek
nem érdekelnek már a régi szerelmek nők pompa dicsőség hírnév
tizenegy éve nem írtam verset mert senki sem kíváncsi
az én bajomra  kínomra  szenvedésemre
azért így hetven felé jólesne már egy-két új  szonett hexameter
de tudod anyám a vers is  csak egy sóhaj ami elszáll belőlem  egyszer
konokul kíméletlenül durván visszavonhatatlanul olcsón értelmetlenül
és ENNYI lesz az életem írják majd hogy szép  halk-szavú költő volt
és csak te tudod anyám hogy rossz gyermeked  voltam
próbáltam megjavulni nem inni szeretni gyermekeim ölelni hitvesem
de jaj  a szeretet sem mentett meg az árnyaktól
az  ölelés csókok csak sebet ejtettek szívemen

                                                                              Verőce, 2014. március 01.
Tudja a fene, mit szeretek benned
már negyven éve. Már
túl jól ismerlek kívül-belül
ó, te vén szamár...
De szombatonként ha táncba hívsz,
az inged kivasalom,
és felveszem a kedvedért
a csábos kis kalapom.

Kajuk Gyula
Mi ketten, öregek
Fehér kimonó
arany darvak díszítik –
fényes esküvő

Szép Aszakusza
hóban csillogsz  télidőn –
Fudzsi messze van

Cseresznyevirág
kelyhében fogant kis vers
világ virága

Varjak kárognak
piros pagoda felett –
félelem hasít

Jamadera-hegy
kabócák zenéje zúg –
Basó szelleme

Távolról nézünk
titeket, barátaink,
De szívünk közel

Vihar Judit
HAIKUK JAPÁNRÓL
   A kerékpár, melyet a köznyelv, becézve drót szamárnak is nevez, számomra mindig a csodálat tárgya volt. Nem tudtam megmagyarázni, még magamnak sem, hogyan lehet két keréken, egyensúlyozva haladni úgy, hogy nem esik el a kerekező. Gyerekkoromban, otthon apámnak volt egy férfi kerékpárja. A történetben szereplő két bicikli közül ez az első. Fekete színű váza, széles gumija masszív érzést keltett az emberben. Sajnos hosszú ideig csak nézegettük az öcsémmel, felülni nem tudtunk rá, mert az ülésről nem értük el a pedálokat, meg még nem is tudtunk biciklizni.
                                                                            tovább>>>
Kő-Szabó Imre
A két bicikli
Kék kupoláján fenn az égnek
arany máglyát rakott a Nap,
sugárnyalábok izzanak, égnek
a mennybolt szinte lángra kap.

Pezsdítő, langy levegő árad,
kócos kis bokor integet -
dalol a csíz, bele nem fárad,
a fűben száz pitypang nevet.

Ölelj! A csíz csak hadd daloljon!
Karodban tudom - szád se szóljon -
hogy minden bánat elmarad...

Csókolj! A szívünk hadd dobogjon,
feledjük gondod és a gondom ,
hogy egymást szeretnünk nem szabad…

G. Ferenczy Hanna
ÖLELJ
1933-2007
Bárdos László
Faggatózás
Nekem, neked
ugyanazok tehát – mondjuk így –: a titkaink?
Bizonyos váladékok, ötletek
egyformán megteremnek
minden égövön, minden agykoponya alatt?
S hát Dzsingisz kánnak, Hölderlinnek
ugyanaz... ugyanúgy sarjadéka van,
(ha nincs, lehetne)
színérzéke, exkrementuma?
S ha megszorongatnak nagyon,
tudnivaló, megesik ez
ütlegek hatósugarában, folyóvíz fölötti sortűz legében,
hajlékony, hófehér test lefelé ható,
fokozódó, fokozhatatlan ostroma alatt,
akkor, ami bekövetkezik nála, nálad
– érted gyarló faggatózásomat? –,
az ugyanaz? Rángás és halálhab, gyönyör inkább,
az akárkié,
vagy enyém, tied, övé? Külön-külön
gyötrelmünk, megdicsőülésünk?
Ami – oly helyénvalóan – „fehéren robbanó, őrjöngő nedv”
egyikünknek,
geci az a másiknak? S szint oly helyesen? Mocskos röhej,
öntudatlan rúgás a sárban ugyanaz,
mint... most ellenpólust csiholjak?
Vagy nem is olyan mocskos az a...
nem is sárban fetreng amaz?
Hol az irány, nézőpont, a sarkcsillag?
Tengely mentén elrendeződve, tengelyre ráfeszítve
láthatnám bár egyszer működéseinket.
Tisztultan a keveredéstől.
Hogy mi néz föl, mi lefelé. Mi jobbra,
mi balra. S kié, mié hát
a középpont ott, látod, az a hiány.

Búzaföldön szült meg anyám,
ott ismertem meg e népet,
mely dalolva, sírva éltet,
vadvirágos magyar hazám.

Piros pipacs ült a réten,
fürge méh csókolta kelyhét,
pacsirta sem lelte helyét,
ott tettem meg első léptem.

Később fenn a domboldalon
egy bégető bárányt láttam,
oda mentem s meg nem bántam,
pásztora fújta a dalom.

Utána egy város talált
rám egy öreg állomáson,
szál ruhám volt, semmi másom,
hideg volt már, kellett kabát.

Akadt munka, ott ragadtam,
szürke lettem, mint az égbolt
s életemből, ami szép volt,
egy üveggel megtagadtam.

Búzán nőttem, borral halok,
én, a nemzet torzszülöttje,
arra a szép búzaföldre
ragyogjatok még, csillagok.

Ott születtem, s itt meghalok.

Gligorics Teru
Ott születtem
Verasztó Antal
EMLÉKKÉPEK

„ Csak ami nincs, annak van bokra
  csak ami lesz, az a virág
ami van, széthull darabokra.”
(József Attila)

A nyugállományú gyógyszerész nem menekült az emlékek elől. Lassacskán abba is beletörődött, hogy az idő múlása új helyzeteket teremt körülötte. Ennek tudta be azt is, hogy az ötvenéves érettségi találkozó eseményeinek élesztgetésébe is belefáradt.
Pedig bizony ötven év... arról nagyon nehéz hallgatni, de beszélni róla, talán még nehezebb. A magány is nyomasztotta kicsit, ezért úgy gondolta, egy terjedelmes levél megírásával talán könnyíteni tudna a lelkén. Hajdani iskolatársai közül egyedül Várady Lászlóval váltottak levelet. Ez a diákkori jó barát nemcsak jeles természettudós volt, de az élet szerelmese és kiváló vadász is, aki a szellem szabad szárnyalását öröklött hagyománynak tekintette.
                                                                           tovább>>>
Nap szíve délben még hevesen ver,
hajnali pára földre szitál,
fákon még ringó, zöld színű pendely,
bércek ölén már ősz hezitál.

Dobbant a szarvas, eljött az óra,
ösztöne súgja: várja a nász.
Szürkület óta erdőket róva
tisztások mentén párra vadász’.

Tartása délceg, bőgése hangos,
vadnászra hívó szép ősi jel,
bízik a dalban, főéke rangos,
hátha egy nőstény épp fölfigyel.

Felbőg az öblös, párhívó dallam,
ég fele tartja büszke fejét,
dús koronája máséhoz csattan,
öldöklő harcban nőstény a tét.

Fenséges ékek csattannak össze,
megfeszül izmuk, rezdül a szügy,
ellenfél roskad lassan a földre…
éljen a győztes! Eldőlt az ügy.

Hegyhátak, völgyek egymást ölelve
rejtik a búgó szarvasbikát,
tisztáson túli büszke tölgyesbe
fenséges dallam hallatszik át.

Messze vidéket kémlel a felhő
fényben aranyló ágakon át,
lombokat rázva éled a szellő
- rejtve a szarvas násza nyomát.
Mentovics Éva
Szarvasnász idején  
URAM, BIZALMAD RÓZSÁJÁT NE VEDD EL!
Gondolj bukástól fölsebzett szívemmel.
Gondolj a bűnnel, melyben rész a részed,
s hogy asszonyokban sem leltem egészed.
Nem adtál földet nékem, hogy teremne,
nem tettél harcot, hogy a lehet lehetne,
kiadtál önmagamnak kényre-kedvre,
fegyvereim ne fordítsd ellenemre.
                                                              1971.


Nógrádi Gábor
Péter Erika
Lelkünk kártyavára
      Fejtetőtől talpig
kristálytestek vagyunk,
ha csak egy fogunk fáj,
      égig nő a bajunk,
mint vékonyka pohár,
vagy érzékeny hártya 
– játszi széltől szétdől
lelkünk kártyavára.

Bányai Tamás
Síkos úton ne közlekedj!
(kriminovella)
Az útra figyelj, te szerencsétlen!, intette magát, s tényleg, mintha hallgatna saját tanácsára, tekintetét mereven előre szegezte. Csakhogy a gondolatai ennek ellenére is visszatértek a motelbe, amit alig húsz perce hagyott maga mögött.
Hajnali három óra volt.
A keskeny utat vékony hóréteg borította, két oldalt az erdő fáiról jégcsapok lógtak levelek helyett. Az autó lámpái bevilágították az útnak egy rövid szakaszát, s a keréknyomok hiányából arra következtetett, hogy az előző napi hóhullás óta egyetlen kocsi sem haladt el erre. Korábban fújhatott a szél, egy-egy kisebb szakaszon elsöpörte a havat, feketén csillogó foltokat hagyva maga után, mintha a természet így akarna figyelmeztetni a hótakaró alatt jegesre fagyott út veszélyeire.
                                                                            tovább>>>

A háztető megégett
üszkén a tűz feléledt,
hegyes nyelvét kidugta.

Prüszkölve szállt magasba,
az ég magába mosta
sápadtan hullt a pernye,
de nem jutott eszembe,
csak álltam ott merengve:
- amely most háztetőt fal,
a tűz leszáll a nappal.
Fellobbanó haraggal
a csillagokba zárva
a messzeség pipázza.
A meghasadt atomból
szertefröccsenve tombol.
Szobámban dudorászva
a tűz, mely háztetőt fal,
amely leszáll a nappal,
üszkös terekre gondol,
s ravasz parázsba bújva
álmodja újra s újra,
hogy engem is megéget.
De én titokban élek,
létemre nem talál.
Az évekkel nyomoztat
s a perc magába zár.

Kántor Zoltán
Tűz
– No jó, hát ez nem megy – mondta bosszúsan az orvos és félretolta a készüléket. – Ha legközelebb jön, figyelmeztessen, hogy vizsgáljam meg az ultrahanggal is! Mégis csak bosszantó, hogy az ember dolgozna – fordult a nővér felé –, de a technika ahelyett, hogy segítené, inkább hátráltatja a munkáját.
– Szóljak a Terikének, hogy küldje át a szerelőt?
– Szóljon, persze, hogy szóljon! Vigyék el azt a százéves készüléket, és vagy javítsák meg végre, vagy dobják ki, mert a héten már másodszor hagy cserben. A Tóth doktort pedig kérdezze meg, hogy meg tudná-e vizsgálni a beteget.
                                                                            tovább>>>

T.Ágoston László
Vágatlanul
Bodó Csiba Gizella
Gyűlölet Ne!
Gyűlölet ne!
Gyűlölet soha!
A gyűlölet vak
És ostoba!
Gyűlölet Ne!
Sem jobbról,
Sem balról,
Sem hátulról,
Sem árúból.
Semmi nem
Rombol oly
Erővel, olyan
Pusztítással
Mint az ember,
Ember által
Táplált gyalázatával,
Gyűlölet golyó-
Záporával!
Ne semmisíts
Meg gyűlöletből
Ne maradjon
Mögötted árva,
Kinek gyűlölet
Penge hasított
Apjára!
A gyűlölet nincs
Belénk táplálva,
Mi szüljük,
Neveljük
Önnön pusztításra,
Világ pusztításra.


Piacon jártam.
Egy Lökött Gombász
a meséskönyvemért négy,
diónyi szarvasgombát adott.
(Ez tényleg lökött, gondoltam,
de hálásan gondolok rá.
Aki a gombát és a könyvet szereti,
rossz ember nem lehet.)
Lábszaga van- mondta a lányom,
aki még nem látott ilyet,
aztán a szarvasgombás-tejszínes
tésztát úgy falta,
mint a háborút járt hazatévelyedett.
- Akkor most mi drága ételt eszünk?
- Nagyon- mondtam -A legdrágábbat,
hiszen ízlik.
Egy került a szószba,
egyet nyersen szeleteltem a tésztára.
Kettőt fájó szívvel ugyan,
de szétdaraboltam,
és fúvott üvegbe tettem,
rá olajat.
Három napja érik.
Már az olajnak is lábszaga van.
Mesés.


Karaffa Gyula
Fúvott üveg, olaj, szarvasgomba
Kamarás Klára
Hold-álom
A Hold felfújta nagy pofáját
és így szólt: Telihold vagyok!
Csak voltál – vibráltak körötte
parányi, fényes csillagok.

7.

Mióta a férfi nyugdíjba ment, visszavette, átvette a kert művelését az asszonytól, volt ideje elolvasni az újságot, ismét többet beszélgettek. A mindenszentek környéki időszak hangulata igen nagy távolságra levő hasonló emlékeket hozott fel. Kettejük egyszerre hasonló és különböző emlékei az öregségben sem tudtak úgy összehangolódni, hogy ne keltsen a különbözőség, vagy épp a hasonlóság minden ok nélküli feszültséget. Az újságolvasás során Berti kiolvasta a napilapból az épp zajló politikai híreket, amik jelenük társadalmilag meghatározott elvárási szerint voltak megírva, mind a világpolitikaiak, mind a hazaiak.
                                                                           tovább>>>
Fetykó Judit
Berti, meg azok a dolgok…
Erőművi kormon
és kénes szagú füstködön át kelt a Nap
és mint a hó szállt a szürke pernye,
s bár ellepett a város szennye,
mégis volt öröm.
Megfáradt szemeket, s kormos arcokat látva,
- a mély tárna pora festette be őket, -
s nem kevés asszonyi kart - hiába tárva...
kik, aggódva várták a hazaérkezőket!
Át a korom- és füstködön
eszembe jut sokszor még ma is,
ha olykor keményen küszködöm:
- Ez volt a valóság…
s minden más hamis -

Mára már bezárva mind a bánya,
s a kas nem süvít, nem zajos,
kihalt mind a tárna.
És hogy pár év múlva,
kinek lesz ez emlék? …Talány!
De én szülővárosomnak
maradok örökkön gyermeke -
Szeretett… gyűlölt… városom:
Oroszlány.



Gabricsevics István
Szülővárosom
Megteltek a juharok szerelemmel,
Lengetik a légben a sok-sok magot,
S azok szállnak mindenfelé,
Mint a szárnyas angyalok…

Aranyat érlel a rét,
S kenyeret a fekete sár.
Ott bujdosom, hol a múlt
Össze-vissza folydogál…
Rada Gyula
A juharok
Vadász János
KÉKESTETŐ
messze fölötted a hegy tetején
karcsú torony tör a kéklő égbe
kétszeresen hiú ábránd

ikarosz legén szállni igyekszik
éter hullám-tengerét öleli
napba bukó álom-idill

mintha az ember végül értené
föld szívdobbanását szó igazát
parázsló létét menteni

körülötte tünékeny szivárvány


   „aki az asztalt kieszelte
             a világot köré ültette”
   Hervay

Dalnok-költők és öltönyök,
felöltők s kínrímek között,
dísz nyakékek s csecsebecsék
csínján árad szét az emlék.

Vacsoránál fűzfapoéták
dicsérgetik (vendég illem),
az ünnep nagyasszonyát,
s ámulják testes farát,

nehogy morzsalék lenne ma
kirakva az ünnepi asztalra,
s a hölgyeken és urakon
burjánt nőjön az unalom.

Ó szó sem lehet ilyesmiről.
Dicséret zeng az ős semmiről,
s szinte észre sem lehet venni,
ünnepre gyűltünk össze, enni.

Albert Lőrincz Márton
Ünnepi ebéd
Balla Béla: Tóparton.
  Elment egy költő, akit a verseiből akartunk megismerni. Elment egy Ember, aki szenvedéseinek minden apró részletét magával vitte. Elment, szinte észrevétlenül! Vagy mégsem, csak verseibe rejtőzködik előttünk? „Csak az ember marad örök titok: miért él, ha meghal? S miért hal meg, ha élt?” Marija Vargaj 73 évig járt a földön, közöttünk. 
  A naptárra nézek, l994. augusztus másodikát mutat. Ez volt hát Marija utolsó napja? Földi életében mindenképpen… Óhatatlanul eszembe jut egy másik dátum: l985. november elseje, amikor először találkoztam vele. 
                                                                            tovább>>>
Balogh Örse
In Memoriam Marija Vargaj
Debreczeny György
tizenhárom végkorszak
kollázs Simon Adri verseiből

földrengés árad
tizenhárom végkorszakban
ébred fel a szellemnő szerelmesen
miskolc sikong
a debütált szavakról leszoktam

előbb mentés van
az elmegép acélvincseszterén
egy candidiazisban szenvedő
cukrosbácsi tönkretesz
mondja a fagyott szó

nekem minden szerelmi légyott
kvantumvilág
az ólomsúly azt gondolja meggyógyíthat
tizemhárom cukrosbácsi
azt hiszi hogy meggyóntathat

úgyis éppen annyi fáma
szól a szoknyámról

Roskatagon
baktat a nyár,
útja zömét
járta be már,
itt, vagy amott
még elidőz,
míg beköszönt
végül az ősz.

Házak előtt
ott csicsereg
dróton ülő
fecskesereg,
s győz a vezér
majd a vitán:
szárnyra kelünk
holnapután.

Estefelé
mind hamarabb
paplan alá
bújna a nap,
dönteni fél,
s míg hezitál,
már van, ahol
pára szitál.
Ricza István
Nyárutó
Következő oldal>>>
....