Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2014. augusztus 20.
XIII. évfolyam 8. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
A MEK-ről letőlthető
művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
BIZET
Syphony in C.
II. Andante
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

Tartalom
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
mikrószkóp
Szabolcs Piroska rovata
4. oldal
műhely
Szepes Erika:
Ami biztos a bizonytalanban
5. oldal
klasszikusaink
Krúdy Gyula:
Elbeszélések
Az életnek ma vége lett,
de senki nem veszi észre,
hogy e halvány hajnalon
elfogytak a lelkek,
hiába sóvárogtak
vad, fékezhetetlen
akarattal az öröklét után.

A semmiben lebegve
szeretünk, kacagunk,
„tesszük a dolgunk”,
pedig minden elmúlt,
a fakó hajnali utcán,
vastag árnyékok között,
létünk is árnyék csupán.

Meghaltak reményeink,
egyedül az biztos,
hogy többé nincs tovább.
Az előző pillanat is csak
a jövő anyagtalanságára
támaszkodik tétován,
s minden kicsinyke,
törékeny elménk játéka,
sejtek mellékterméke,
lelkünk illúziója emberi vágy.

Ady Ágnes
Aszinkronitás
Nincs tovább. Itt az irónia határa.
Itt vagy leköpdösve, ide vagy bezárva.
A viccek, a humor: salakká változtak.
Kemény és önző, kegyetlen tűzbe dobtak.

Sűrű és fárasztó. De mitől vagy fakír?
Hiszen ő is egy bolond, ki minden nap ír!
A nagy semmi rajongóit, jaj, ne utáld:
emlékezz, nem erre tanított anyukád.

Attól félsz, ha egyszer lelépsz a járdáról,
törik a fejed. Hej, betörik azt bárhol!
A nagy váltás után itt angyalszárnya nőtt
a hatalomnak. Nincs más. Hát imádd csak őt.

És ne légy szomorú. Élj a nincs-vigasszal.
Vagy huss, repülj el. Nem lesz, aki marasztal.
Nyitott a határ. Irónia határa.
Ha mégis maradsz, éld is magad halálra.


Ódor György
Határtalanul
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Keltem mint magmából a tenger,
nőttem mint nyírott sövény,
lettem a magam tiszte ember,
leszek tünékeny, múló sarki fény.

Vetettem kártyákat a sorsra,
s akár az egyes leveleket
fogja a jó káposztatorzsa,
tartottam össze a gyerekeket.

Megjavítottam a gépeket,
megírtam minden regényt,
játszottam ezernyi életet,
bőséggel osztottam talmi reményt.

Nem kellett soha hátranéznem,
előttem sem volt sok akadály,
úgy gázolhattam át a vízen,
akár a régen mennybe ment király.

És most egyedül állok itten,
fogadom amit a nap kimért,
magamban míg léteztem, hittem,
mától nem felelhetek senkiért.

Így van ez jól, ennyi az élet.
magunkban születünk és halunk,
se hála, se örök ítélet
nem jár a jövőnek általunk.


Király Gábor
Az összegezés
Baranyi Ferenc
Az úr gondolatai, miközben az új robotot rakja össze
A robot karja arra volt való,
hogy virágokat öntözzön vele,
de ő galádul roppant vízözönt
lövelt a védtelen világra le.

Szemének funkciója az vala,
hogy éjszakákat világítson át,
de ő halálsugarat szór szemén
s elpusztul minden ott, ahova lát.

A robot lépte arra volt való,
hogy úr legyen a messzeség felett,
de ő tiporni volt képes csupán,
laposra gázolt erdőt és hegyet.

Azért jött létre régen a robot,
hogy segítsen a gyönge emberen,
de mert szivet egyikük sem kapott:
valamennyi csak gyilkolt szüntelen!

Talán az új robot különb leszen:
manapság az nyerő, ki szívtelen.
a pénztárcáját tartogatja nem csukja be
mintha másodszor is fizetni akarna
szorongatja a szétnyitott pénztárcát
finoman reszket az ujja karja
de csitris mosoly rezdül ráncos ajkain
tudja kedves
ilyentájt voltam mindig szerelmes
mikor gyújtott a május
föllobogtam de kinek lobogjak most
halottak mind
s a kéz lassan ügyetlenkedve mozzan
a bukszát felébe összehajtva
a szatyorba begyömöszöli a káposzta
és répa alá
állunk és várunk
ő a semminek aprócskát legyint
– az eladónő sürögne de illedelmes –
és nyolcvan év csoszogva megindul
mintha a kijáraton túl
a mostanitól igazabb május várna reá
Lehoczki Károly
Fotó
Csalódtál bennem? Szomorúan hallom.
De mondtam: tőlem semmit ne remélj.
Piaci értékem igen csekély,
s a koldusnál is lejjebb van a rangom.

Szívem üszök, a tüzem rég elégett,
a nadrágból kilóg a fenekem.
Velem tarthatsz, de talán jobb, ha nem.
Minek sodorjalak a bajba téged?

Amim még van, azt csendesen megőrzöm,
de lassan elszunnyad az életösztön,
a lélek a testből kimenekül.

Az életemért halálra ítélnek.
Én elfogadom, kegyelmet se kérek.
Hogy mi jön ezután? Majd kiderül.

Mándy Gábor
Csalódtál
Rossz szagú koldus a kapunál
alig nyílik egy-egy tenyér
bent vasárnapi áhítat
a szent tanítás ennyit ér
üres sapka, hideg szemek
és hit, remény és szeretet
az én hitem nem itt lakik
ezek csak festett istenek.

Kis Mezei Katalin
Vasárnap
Én gyakran gondolok még a múltban egy diákra, -
s arra mi nincs már végképp, látszata sem: a Nyárra.
Volt egykor, velünk? Talán. Hitében éltünk, éltem:
nyílik majd út, dal egyszer valóra vált mesében.

Tavakra gondolok most, nyugtalan gyöngy-örömre
nagy víz-pajzsokon, amint tündérek ömlő könnye
mosollyá csillogott át, s madarak fehér szárnya
a felhőszéli kéknél a végtelent kitárta, -

s erdőkre is, melyeknek Titkait vártuk, vártam
- ugye, így volt, diákom? - abban az égi Nyárban,
míg az avarra cseppent arany fellángolt, égett,
s tölgyfák ölelte kútban boszorkányarc sötétlett.

Hegyekre gondolok, s hogy mint vágytunk messze látni.
Ó, egykori diákom, mindig-vesztes királyfi!
Ma látom - bár ne látnám! - mit csak varázsló láthat:
hitét mi vitte voltba zászlós reménynek, Nyárnak.

Vakáció, Te bízó, - Te Nincs, de várt Szabadság!
Álmodod-e még Múltad piros csillagos Álmát?
Látod-e még e múltban eltűnődő diákod,
ki verssorokba fűzte a csillagmiriádot?

Lelkes Miklós
Volt vakációk
Egy mélyedésbe belehullt a hold,
s ha ott volt, hát – ott is maradt;
az árok partján félig eltiport
boglárkák sírnak embertest alatt.

A horizonton kék villám fut át
– vendéget kap a sápadt éjszaka.
Felhő nincs még, csak a zápor szaga;
s felriadt szél jön, s szalad tova…
Boglárkák közt a lomha árnyék
megmoccan, s szól: „Én továbbállnék!
De Istenem! – hová, ha nincs hova…?”



1929-2007
Horváth-Hojtsy Edit
AZ ÁROK PARTJÁN
....
Balla Béla
festőművész
Albert Lőrincz Márton: Ünnepi ebéd
Balogh Örse:
Bányai Tamás: Síkos úton ne közlekedj!
Bárdos László: Faggatózás
Bodó Csiba Gizella: Gyűlölet Ne!
Fetykó Judit: Berti, meg azok a dolgok…
G. Ferenczy Hanna: Ölelj
Gabricsevics István: Szülővárosom
Gligorics Teru: Ott születtem
Kajuk Gyula: Mi ketten, öregek
Kamarás Klára: Hold-álom
Kántor Zoltán: Tűz
Karaffa Gyula: Fúvott üveg...
Kaskötő István: Az életrajz. (1978)
Ketykó István: Mondtad tegnap...
Kő-Szabó Imre: A két bicikli
Mentovics Éva: Szarvasnász idején  
Nógrádi Gábor: Uram, bizalmad...
Péter Erika: Lelkünk kártyavára
Pethes Mária: Szentéj
Pethő N. Gábor: Külvárosi csendélet
Rada Gyula: A juharok
Ricza István:
Sárközi László: Barátaimnak
T.Ágoston László: Vágatlanul
Vadász János: Kékestető
Verasztó Antal: Emlékképek
Vihar Judit: Haikuk Japánról


Következő oldal>>>
Balla Béla: Hegyek.